A Hoodia Gordonii mögött meghúzódó tudomány

A következőkben alaposan átnézzük a Hoodia Gordonii mögött húzódó tudományt és az étvágycsökkentő termék tanulmányozásának módját, továbbá megvizsgálunk néhány ehhez kapcsolódó elméletet.

Milyen bizonyítékok vannak arra, hogy a Hoodia Gordonii csökkenti az étvágyat?

A Dél-Afrikában élő Szan busmanok több ezer éve fogyasztják a Hoodia Gordonii-t, hogy a sivatagi hosszú vadászexpedíció során elnyomja az éhségérzetüket. Ők nem kérdőjelezik meg a Hoodia Gordonii növény hatását, mivel állandóan fogyasztják, amikor az éhségüket szeretnék elnyomni.

Tehát, a Szan busman élő bizonyíték klinikai tesztek elvégzése nélkül arra, hogy a Hoodia Gordonii évezredek óta hat, mint éhségérzetet elnyomó elem.

Mi több, létezik egy újságíró csoport, amely igazolja a Hoodia növény tulajdonságait. Íme egy részlet a „60 perc” című amerikai műsorból (2004 novemberében sugározva):

Tehát, milyen hatása van a növénynek? Stahl azt nyilatkozta, hogy nem volt olyan mellékhatása, mint – furcsa íz, hányinger vagy fibrilláció. Hasonlóképpen egész nap nem volt éhes, és nem kívánta az ételt vagy az italt. „El kell ismernem, hogy valóban működik”, vallotta be Stahl a CBS News hírcsatorna „60 perc” című műsorában.

Miután 2003 májusában Tom Mangold, a BBC tudósítója a Kalahári sivatagban Hoodia Gordonii-t fogyasztott, kijelentette:

Körülbelül 18.00 órakor, az operatőrrel együtt ettünk egy akkora darabot, mint egy fél banán, miután megkezdtük a négy órás utat vissza Cape Town felé. Azt mondják, hogy a növény afrodiziákum hatású, és valóban, elmondhatom Önöknek, hogy mindketten nagyon jól éreztük magunkat. De ami a legfontosabb, hogy egyáltalán nem gondoltunk ételre. Az agyunk azt üzente, hogy jól vagyunk lakva. Egy hatalmas csalafintaság volt. A vacsoraidő, ahogy jött úgy el is ment, és mi lefeküdtünk anélkül, hogy ettünk volna valamit. Másnap, egyikünk sem akart, és nem is reggelizett. Az étvágyunk csak 24 óra múlva jött meg.”

Nagyon ritkán történik meg, hogy egy elismert újságíró méltasson egy táplálékkiegészítőt. A média általában a táplálékkiegészítők negatív aspektusát és kockázatait próbálják kiemelni. A Hoodia Gordonii pozitív hatásokkal volt tesztelve a terület elismert újságírói által.

Végeztek-e P57 molekulához kapcsolódó klinikai tanulmányokat?

Igen. 2001-ben, a Phytopharm cég egy placebo-kontrollos, túlsúlyossággal kapcsolatos duplavak klinikai tanulmányt végzett egészséges önkénteseken, akik a Hoodia Gordonii P57-es kivonatát fogyasztották. A tanulmány résztvevőit két csoportra osztották, az egyik P57-et kapott, a másik pedig placebót. Mindkét csoport folytatta a normális életstílusát. A következő eredményeket regisztrálták:

Összehasonlítva a P57 csoportot a placebo csoporttal:

- A P57 csoport jelentős zsírtömeg csökkenést ért el.

- A P57 csoport jelentős kalóriacsökkenést ért el.

- A P57 csoport nem észlelt mellékhatásokat.

A P57 csoport átlagosan napi 1000 kalóriával fogyasztott kevesebbet, mint a másik csoport. Egy amerikai férfi naponta általában 2600 kalóriát fogyaszt, egy nő pedig körülbelül 1900 kalóriát.

Észleltek mellékhatásokat a Hoodia Gordonii vagy a P57 fogyasztásával kapcsolatban?

Nem észleltek mellékhatásokat a Hoodia Gordonii vagy a P57 molekula fogyasztásával kapcsolatban. Ne feledjék, hogy a busmanok évezredek óta fogyasztják a Hoodia Gordoni növényt mellékhatások nélkül.

Hogy tudja a P57 (és a Hoodia Gordonii) ilyen hatásosan csökkenteni az étvágyat?

Az elgondolások szerint a Hoodia Gordonii (és főleg a növényben található P57 molekula) a glükóz hatását utánozva hat az agy idegsejtjeire.

A Hoodia Gordonii elvileg „becsapja” az agyat, teltségérzetet nyújtva még akkor is, ha a szervezet nem kapott tápanyagot. Következtetésképpen, az agy arról kap információt, hogy a szervezet kapott tápanyagot, lecsökkenti az étvágyat és megszünteti az éhségérzetet. A Hoodia Gordonii tulajdonképpen a glükóznál is erősebb. Richard Dixey, a Phytopharm cég orvosa elmagyarázta, hogyan működik a P57-nek elnevezett molekula:

„Az agy egy részét a hipotalamusz alkotja. A középagyban található idegsejtek detektálják a glükózt. Akkor, amikor esznek, az ételnek köszönhetően megnő a vércukorszint, és ezek a sejtek küldik a teltségi információt az agynak. Úgy tűnik, hogy a Hoodia Gordonii egy 10 000-szer aktívabb molekulát tartalmaz, mint a glükóz. Ez a középagyra hat és ráveszi az idegsejteket, hogy azt az információt továbbítsák, hogy jóllakott. De Ön még nem evett és nincs is szándékában”

Tehát soha nem leszek éhes, ha a Hoodia Gordonii alapanyagú természetes táplálékkiegészítőt szedem?

Nem éppen. Mindenkinek szüksége van táplálékra a túléléshez. Nem éheztetheti a szervezetét, függetlenül attól, hogy mennyi Hoodia Gordonii-t fogyaszt. Egy adott pillanatban az agy úgyis rájön, hogy a túléléshez szüksége van táplálékra.

Amikor éhes, az inzulinszint megnő, melyet hormonális éhségnek neveznek. Ez a fajta éhségérzet a legtöbb diéta közben megjelenik. Amikor csökken a vércukorszint, édességre és szénhidrátra van szüksége.

A Hoodia Gordonii fogyasztása segithet abban, hogy leszokjanak az étkezések közötti hormonális éhség által okozott nassolásról, és csak akkor egyenek, amikor tényleg éhesek. A Hoodia Gordonii fogyasztás igazi előnye, hogy elnyomja az éhségérzetet és a nassolási kényszert akkor, amikor tényleg nincs szükségük arra, hogy egyenek.

A fogyasztó tablettákkal kapcsolatosan állandóan hallom, hogy – mivel különb a Hoodia Gordonii?

A tabletták és táplálékkiegészítők többsége megpróbálja a szervezet zsírégető sebességét felgyorsítani. Ha úgy képzeljük el a szervezetünket, mint egy gépkocsit, akkor a kalória a benzin. Ha a gépkocsit (testet) fokozottan használjuk, akkor több benzint (kalóriát) használnak. Azt hiszem, tudják hogy mi a probléma: ha a gépkocsit fokozottan és hosszú ideig használjuk, problémáink lesznek vele.

Ami ennyire mássá teszi a Hoodia Gordonii alapú táplálékkiegészítőt az az, hogy valóban segíthet az elhízás elleni harcban. Nem fognak meghízni, ha kevesebb kalóriát fogyasztanak, mint amennyit elégetnek. A Hoodia Gordonii egy erős fegyver az éhség, tehát a kalóriák elleni harcban. Nem kell a szervezetet kimeríteni, fogyasszanak kevesebb kalóriát és ennek köszönhetően le fognak fogyni.